====== Al la Espero (Csokonai Vitéz Mihály) ======
{{:csokonai_portre.jpg?100 |}}
^Muziko|Kossovits József|
^Hungara versaĵo|[[wpeo>Mihály Csokonai Vitéz]]|
^Originala titolo|A Reményhez|
^E-teksto|[[wpeo>Kálmán KALOCSAY]]|
^MIDI|{{:muziko:allaespero.mid}}|
{{:a_remenyhez-.png?800|}}
{{youtube>YgyEdsoI8wI?medium}}

<WRAP group>
<WRAP half column>
===== Teksto =====
Cxielmiragx' ludanta
Kun la fil' de l’ Ter':
Ho, vi, blinda, vanta
Sxajna di': Esper'!
Kiun kreas plore
Ni en la dangxer',
Kredas klinhonore
Esti gard-angxel':
Kial venas vi glat-busxe
kun sennuba rid,
Kial cxarmas vi flat-tusxe
Min per duba fid'?
Cxesu! Vi posedis
Vi instigis min,
Vi, dum mi vin kredis,
Mistifikis min.

Plantis narcisgarbojn
vi en mia kort',
per fontet' la arbojn
savis vi de mort',
vi printempon sxutis:
florojn mil al mi,
gxoj' cxiela gutis
spice pli kaj pli,
pensoj en la fresxa fruo,
kiel la abel',
flugis per la venta fluo
al la roz-miel'.
En felicxo brila
jam ne mankis pli
ol la kor' de Lilla,
kaj gxin donis Di'.

Sed ve, jen ne verdas
miaj arboj plu,
rozoj fresxon perdas,
sekas fontoflu'.
Mia belo Maja
igxis vintra nub',
viv' antauxa, gaja
igxis cindra rub'.
Ho nur Lillan vi plu donus.
nur sxin, sxin en sol',
en lamentoj nun ne dronus
kanto sen konsol'.
En brakum' konsolojn
trovi scius mi,
kaj la perlokronojn
ne envius mi.

For, Espero flata,
for jam, trompistin',
ja cxi krudo fata
enterigos min.
Plu mi ne aspiras:
la anim' pro lac'
je 1' cxiel' sopiras,
korp' je tomba pac'.
Por mi jam la kamp' ne floras,
ne odoras nun,
bosko trile ne sonoras,
nokten dronas sun'.
Sorcxaj sonoj trilaj,
bunta fantazi',
gaj', esperoj, Lillaj,
adiauxas mi.

</WRAP>

<WRAP half column>
===== Hungara teksto =====
Főldiekkel játszó 
Égi tűnemény, 
Istenségnek látszó 
Csalfa, vak Remény! 
Kit teremt magának 
A boldogtalan, 
S mint védangyalának, 
Bókol úntalan. 
Síma száddal mit kecsegtetsz? 
Mért nevetsz felém? 
Kétes kedvet mért csepegtetsz 
Még most is belém? 
Csak maradj magadnak! 
Biztatóm valál; 
Hittem szép szavadnak: 
Mégis megcsalál. 

Kertem nárcisokkal 
Végig űltetéd; 
Csörgő patakokkal 
Fáim éltetéd; 
Rám ezer virággal 
Szórtad a tavaszt 
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt. 
Gondolatim minden reggel, 
Mint a fürge méh, 
Repkedtek a friss meleggel 
Rózsáim felé. 
Egy híjját esmértem 
Örömimnek még: 
Lilla szívét kértem; 
S megadá az ég. 

Jaj, de friss rózsáim 
Elhervadtanak; 
Forrásim, zőld fáim 
Kiszáradtanak; 
Tavaszom, vígságom 
Téli búra vált; 
Régi jó világom 
Méltatlanra szállt. 
Óh! csak Lillát hagytad volna 
Csak magát nekem: 
Most panaszra nem hajolna 
Gyászos énekem. 
Karja közt a búkat 
Elfelejteném, 
S a gyöngykoszorúkat 
Nem irígyleném. 

Hagyj el, óh Reménység! 
Hagyj el engemet; 
Mert ez a keménység 
Úgyis eltemet. 
Érzem: e kétségbe 
Volt erőm elhágy, 
Fáradt lelkem égbe, 
Testem főldbe vágy. 
Nékem már a rét hímetlen, 
A mező kisűlt, 
A zengő liget kietlen, 
A nap éjre dűlt. 
Bájoló lágy trillák! 
Tarka képzetek! 
Kedv! Remények! Lillák! 
Isten véletek! 

</WRAP>
</WRAP>



{{tag>hungarcetera kanto litero_A hungara notoj midi}}