Forkuras la somer’

.

Kiam vi eldiris la finon
Tiam ĝi ŝajnis al mi blag'
Ni kune pelis papilion,
Por ni pasis tiu tag'.

Kiam ho paliĝis la sento,
Eĉ tiam esperis la kor',
Sed skuas jam la vitron vento,
Fenestre malhelas la for'.

De ni jam fuĝas la somer“,
Jen la frond' flaveta nur',
De ni forkuras la somer',
Polva vent' laŭ ĝia spur',

Septembro venis jam al nia voj',
Ploras jam nuda kampo',
Tien kuradas eĉ nun la amor',
Perdita de l' amanto.

Nur en mi flamas la memor',
Memoro pri l' somera sento,
Larmigas min la akra vento,
Atakas tempest' en la for'.

De ni forkuras la somer”,
Jen la frond' flaveta jam',
Demande vekas min la ver',
Kion plu? Kia am'?

Amikor azt mondtad, hogy vége,
Azt hittem, tréfáltál csupán.
Még együtt mentünk ki a rétre,
És miénk volt a délután.

Amikor elhagytak az álmok,
Még mindig reménykedtem én,
De most az ablakomnál állok,
S köröttem elfogyott a fény.

Odakint búcsúzik a nyár,
Rőt levél remeg a fán.
Sietve búcsúzik a nyár,
Por szitál lépte nyomán.

Szeptember söpör már a tereken,
Sírnak az őszi kertek.
Közöttük szalad még a szerelem,
Kifakult álmot kerget.

Én őrzöm, egyedül csak én,
Emlékét még a régi nyárnak,
Nézem a vihar tépte fákat,
Szemembe könnyet csal a szél.

És közben búcsúzik a nyár,
Rőt levél remeg a fán.
Magamtól kérdezem csak már:
Mi jöhet ezután?

KantarViki