Uzantaj iloj
Flanka strio
Enhavtabelo
La olda cigan’
| Originala titolo | A vén cigány |
|---|---|
| Muziko | Hungara kanzono |
| Muziko kaj teksto | Kondor Ernő |
| Tradukis | Antono SAMAK |
| MIDI | a_ven_cigany_vibrafon.mid |
Teksto
En verdarbaro, ĉe roj’, en paco,
kun parulin’ lia vivis cigan’.
Jam muzikadon de l’ olda mano
neniu volas, plu neniu jam.
Venas printempo, verdas arbeto,
turto jam vigle kveras sur la arb’.
Griz-kap’ turniĝas, la kor’ malfermiĝas,
al l’ edzin’ diras la olda cigan’:
La violonon mi petas,
viglas jam la florsezon’.
Nun en la urbon mi iras,
ĉi old-cigana hom’.
Mi lastafoje muziku,
entene koron mian.
Mi volus privioloni,
vivas ĉi old-cigan’,
maljun-cigan’, oldul-cigan’.
Kaj la oldulo ekvojas lante,
subbrake jen uzita violon’.
Jam ne facilas al li la paŝo,
sed la espero vivas en la kor’.
Kaj en la urbo lace li paŝas
tra la pordego de l’ lumbrila hal’.
Kor’ lia batas, sang’ lia bolas,
paŝas al mezo la olda cigan’.
Mi petas vin, grandsinjoroj,
memoru pri ludo mia,
ludis mi multe sinjoroj,
iame, ho, iam.
Mi lastafoje muziku
entene koron mian.
Mi volus privioloni,
vivas ĉi old-cigan’,
maljun-cigan’, oldul-cigan’.
Silento iĝis, dum iu diris:
ni nin, sinjoroj, amuzas, ĉu ne?
Pordon malfermu, por ke mi vidu:
ĉi ciganulo ĉu flugas, aŭ ne.
Jen ul’ obeas, monon ricevas,
flugas l’ oldulo, pretas la mok’.
Bona edzin’ jam trovas lin morta.
„Bonan amuzon!” – ŝi diras tra la pord’.
Ludas li jam plu neniam,
mutas la olda cigan’,
Dormas en verda arbaro,
kveras la turt’ sur arb’.
L’ olda vidvino surmetas
floron sur tombon lian,
Kun turtet’ plore ŝi kantas:
vivis iam cigan’,
maljun-cigan’, oldul-cigan’.
Hungara teksto
Zöld erdő mélyén, kis patak szélén,
párjával csendesen élt egy cigány.
Vén öregember nótája nem kell,
senkinek nem kell a nótája már.
Szép tavasz járja, zöld a fa ága,
vadgalamb vígan turbékol a fán.
Ősz feje kábul, a szíve kitárul,
párjához így szól az öreg cigány:
Hol van a hegedűm, párom,
tavasszal minden vidám.
Városba elmegyek én ma,
én az öreg cigány.
Egyszer még hadd muzsikáljak,
szívemből úgy igazán.
Szeretném elmuzsikálni,
él még a vén cigány,
öreg cigány, a vén cigány.
És a vénember eltipeg csendben,
hóna alatt a kopott hegedű.
Alig bír járni, lábain állni,
szívében mégis ott él a derű.
Városba érve fáradtan tér be
egy csillogó fényes terem ajtaján.
Szíve megdobban, vére fellobban,
középre tipeg az öreg cigány.
Nagyságos uraim kérem,
nem tudom, ismernek-e még.
Könyörgöm, de sokat húztam,
valaha, réges-rég.
Egyszer még hadd muzsikáljak,
szívemből úgy igazán,
Szeretném elmuzsikálni,
hogy él még a vén cigány,
öreg cigány, a vén cigány.
Csend lett egy percig, így szólt az egyik,
jó uraim, mulatunk ma ugye?
Nyissanak ajtót, ezt a vén rajkót
látni szeretném, repülni tud-e.
Ugrik a pincér, pénzt kap a viccért,
kint van az ember, kész a hatás.
Jó öreg párja már halva találja,
beszól az anyó, urak, jó mulatást!
Nem muzsikál sohase már,
csendes lett a vén cigány.
Zöld erdőn alussza álmát,
vadgalamb búg a fán.
Vén öreg anyóka sírját,
virággal díszíti már,
s galambbal sírva dalolja,
élt egyszer egy cigány,
öreg cigány, a vén cigány.
