Noktomeza koncerto

.

Sparkas la sunsubiro en tera kaldron’
Homoj dekmil al l’ koncerto venas
Enfone ĉe l’ kuliso oldet-sinjor’
Skue kapon el vino elverŝas

Bat’ en kuntakt’ en ĉiu kor’
Bruas eksplod’, kaj splitiĝas son’
Dekmil sidlokoj en la ekbril-moment’
Iel aspektas en kunfando

Fine, rompita sorĉo, per nura mov’
Post scenejo ni iras surtere
Blankas paper-makuloj, velkis ĉio
Foras vesper’ jam por eterne

Ja tiom da homoj en la mond’
Kaj tamen mi estas la plej laca hom’
Foto ĉifita kuŝas sur la sombra ter’
Poste pelas ĝin milde la blov’

Szikrázó naplemente a katlan fölött
Hol a koncertre tízezren várnak
Hátrébb a színfalaknál idősebb úr
Fejet csóvál és tölt még magának

Tízezer szív együtt dobog
Robban a hang és szilánkot szór
Felfénylő éjszakában tízezer szék
Innen úgy tűnik, összébb hajol

Végén a tört varázslat, egy mozdulat
Le a színpadról újra a földre
Újságok foltja fénylik, minden kihalt
Ez az este elmúlt örökre

A világon annyi ember él
S én fáradtabb vagyok mindenkinél
Nézem egy gyűrt fotónkat, a földön hever
Aztán felkapja lágyan a szél

KantarViki